Csádi polgárháború
![]() | Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Csádi polgárháború | |||
Dátum | 1965. november 1 - 1979. novembere | ||
Helyszín | Csád | ||
Casus belli | Kisebbségek Tombalbaye autokratikus kormányzása ellen | ||
Eredmény | Tombalbaye halála Félix Malloum hatalmának megdöntése Átmeneti Egység Kormány létrejötte | ||
Harcoló felek | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
Parancsnokok | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
Haderők | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
|
A csádi polgárháború vagy első csádi polgárháború egy katonai konfliktus volt Afrikában, 1965-től 1979-ig tartott. A háborút az váltotta ki, hogy François Tombalbaye autokratikus és tekintélyelvű rendszere ellen fellázadtak az arab kisebbségiek, ami miatt az északi szomszédja, Líbia beleavatkozott a háborúba, habár egyelőre csak háttérbeli támogatóként. Később a Toyota-háborúban viszont Líbia és Csád között tényleges katonai konfliktus alakult ki. A háború alatt Tombalbaye merénylet áldozata lett, és katonai kormányzat lépett érvénybe Félix Malloum vezetésével.
Előzmények
1960 augusztusában Csád elnyerte függetlenségét Tombalbaye vezetésével. Az országnak minimális volt az infrastruktúrája, kevés szilárd burkolatú útja és jól kiépített vasútvonala volt. Az ország pamutexportja jelentős volt, továbbá a volt anyaországtól, Franciaországtól nagyobb támogatást kapott. François Tombalbaye elnök azonban egyszerre biztosította tekintélyelvű rendszerét, betiltotta az összes pártot a sajátján kívül. Rasszista és korrupt politikája miatt az ország tovább szegényedett, és ez megalapozta a nemzetiségi ellentéteket az országon belül. Rengeteg politikai foglyot megkínoztak és megöltek.[1] 1965-ben Északon az arabok fegyveres harcba kezdtek a rendszer ellen, amibe több nagyhatalom is beleszólt. 1975-ben Tombalbaye-t meggyilkolták, miután látványos lefokozásokat és előléptetéseket tett a hadseregben - ezzel elveszítette a rezsim iránt hűséges utolsó szövetséges tábort is. Rengeteg ellenzéki politikus Szudán Dárfúr tartományába menekült, a mai napig ott tevékenykednek.[2]
Csádi fegyveres erők és a francia támogatás
A csádi erők nagyrészét a gyarmati rendszerből megmaradt veteránok alkották. 1964-ben a hadsereg mindössze 500 főből állt, ebből csak 200 volt, akit a franciák kiképeztek. A függetlenségtől egészen 1979-ig a Sara népcsoport volt az elsöprő többség a seregben.[3] A csendőrség volt a legjobban képzett alakulat és Franciaország jelentős katonaságot tartott fent az országban. Mint a többi gyarmattal, úgy Csáddal is megegyeztek egy kölcsönös katonai szövetségben. N’Djamenában - akkori nevén Fort Lamy-ban - Tombalbaye aláírt egy szerződést a francia nagykövetségen, amelyben védelmet és támogatást kért arra az esetre, ha a tekintélyelvű rendszere bukásnak indulna. Hiába írták alá a szövetségi paktumokat, a Csád és Franciaország közötti kapcsolat attól még csekély volt. 1975-ig a teljes csádi légierőben csak francia katonák szolgáltak.[4]
A konfliktus kitörése
1965-ig francia egységek felügyelték az instabil helyzetben lévő B.E.T északi régiót. Helyüket csádi bürokraták vették át, akik alig vagy egyáltalán semmilyen katonai és közigazgatási tapasztalattal és tudással nem rendelkeztek. Eközben a vidéki területeken nőtt a nyugtalanság az adónövekedés miatt. Tombalbaye bevételeinek növelésével próbálta megerősíteni kormánya csekély forrásait. Az adóbevételek jelentős elsikkasztása és a behajtók erőteljes intézkedései ellenszenvet váltottak ki.
1965-ben lázadások törtek ki, amikor Mangalméban 500 embert kivégeztek, köztük 9 országgyűlési képviselőt. A lázadások aztán 1966-ban átterjedtek több megyére is. A Fitri-tó közelében nyílt összecsapások zajlottak a civilek és a kormányerők között. Meg nem erősített francia jelentések szerint a csádi hadsereg falvakat pusztított el, a támadásokban 250–400 embert öltek meg. Ugyanebben az évben a csádi kormány megpróbálta előírni az élelmiszernövények termesztését a BET-ben.
Goukouni Oueddei elmenekült Líbiába.
Jegyzetek
- ↑ McPhie, P. (1975. december 2.). „The origin of the alkaline inactivation of pepsinogen”. Biochemistry 14 (24), 5253–5256. o. DOI:10.1021/bi00695a003. ISSN 0006-2960. PMID 44.
- ↑ Thornton, J. A. (1975-09-XX). „Letter: Duration of action of AH8165”. British Journal of Anaesthesia 47 (9), 1033. o. DOI:10.1093/bja/47.9.1033. ISSN 0007-0912. PMID 28.
- ↑ Scherberger, R. R., S. (1975-09-XX). „[Studies on the action of an anticholinergic agent in combination with a tranquilizer on gastric juice secretion in man]”. Arzneimittel-Forschung 25 (9), 1460–1463. o. ISSN 0004-4172. PMID 26.
- ↑ Heazell, M. A. (1975-10-XX). „Proceedings: Is ATP an inhibitory neurotransmitter in the rat stomach”. British Journal of Pharmacology 55 (2), 285P–286P. o. ISSN 0007-1188. PMID 117.
Történelem-portál
Politika-portál
Franciaország-portál