Lábelkötés

Egy kínai nő elkötött lábakkal

A nők lábelkötésének szokása Kínában körülbelül ezer évig létezett. A divat azért alakult ki, mert ebben a korban a kis lábfej a nőknél az érzékiség, intimitás kifejezője volt, nagy szerepe volt, egyfajta fetisizmusként, a szexualitásban.

A kislányoknak, általában 4 éves koruktól, a lábfejük négy-négy kis ujját erősen a talp alá hátrahajtva szorosan bekötötték, hogy a lábfej ne nőhessen tovább. A kötést gyakran cserélték, de folyamatosan szükség volt rá. Körülbelül egy éven belül a lábfej már erősen deformálódott. A tortúra mintegy tíz évig tartott, végül a nő lábfeje körülbelül tíz centivel a normális alatt maradt. A gyakorlat néha halálos kimenetelű lábfertőzéssel vagy teljes bénulással járt.

A lábelkötés először Észak-Kínában terjedt el a gazdagok között, a 10. században. A gazdag családok nőtagjainak nem kellett fizikai munkát végeznie a földeken. A láb elkötésével azt érték el, hogy nem is volt képes dolgozni, valamint, hogy csak „bájosan” tipegve tudott járni. A megkötött láb ezért elsősorban a gazdagságot jelentette, és idővel a nők legintimebb testrészévé vált (még a nemi szerveknél is ritkábban ábrázolták). A szokás lassan elterjedt az összes társadalmi szinten, kivéve a legszegényebbek között, ahol szükséges volt, hogy a nők is dolgozzanak a megélhetésért.

Források

  • Gimeno: Daniel Gimeno (szerk): Nagy civilizációk – Ókori Kína. Ford. Bánki Dezső. Budapest: Kossuth. 2010. 42. o. = Nagy civilizációk, 5. ISBN 978-963-09-6095-3  

További információk

  • A kislányok lábfejét összetörték, amíg 7,5 centisre nem csonkították: a kínai lábelkötés története
  • "Chinese Girl with Bound Feet" Virtual Museum of the City of San Francisco (angolul)
  • A page on foot binding
  • Dorothy Ko, Cinderella’s Sisters: A Revisionist History of Footbinding. Los Angeles: University of California Press, 2005.
  • Dorothy Ko, Every Step a Lotus: Shoes for Bound Feet (Berkeley: University of California Press, 2001). Catalogue of a museum exhibit, with extensive comments.
  • Beverley Jackson Splendid Slippers - A Thousand Years of an Erotic Tradition: Ten Speed Press
  • Howard S. Levy, The Lotus Lovers: Prometheus Books, New York, 1992
  • Eugene E.Berg, , M.D. Chinese Footbinding. Radiology Review - Orthopaedic Nursing 24, no. 5 (September/October) 66-67
  • Marie Vento, [1] One Thousand Years of Chinese Footbinding: Its Origins, Popularity and Demise
  • The Virtual Museum of The City of San Francisco, [2]
  • Ping, Wang. Aching for Beauty: Footbinding in China. New York: Anchor Books, 2002.

Kapcsolódó szócikk