Lauri Hussar

Lauri Hussar
Született1973. szeptember 4. (50 éves)
Võru
Állampolgárságaészt
Foglalkozása
Tisztsége
  • az észt Riigikogu tagja (2023. április 3. – )
  • Riigikogu elnöke (2023. április 10. – )
IskoláiTartui Egyetem

  • Facebook
A Wikimédia Commons tartalmaz Lauri Hussar témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Lauri Hussar (Võru, 1973. szeptember 4.) észt újságíró, médiaszemélyiség és politikus, 2022 októberétől 2023 novemberéig az Észtország 200 (Eesti 200) párt elnöke, 2023. április 10-től az észt parlament, a Riigikogu elnöke.

Életrajza

Tanulmányai

1980−1991 között a Friedrich Reinhold Kreutzwaldról elnevezett 1. sz. középiskolában tanult Vőruban. 1991-től 1997-ig a Tartui Egyetemen tanult, ahol alapképzésben vallástudományt hallgatott. Egyetemistaként egyik újraalapítója volt 1994-ben az Arminia Dorpatensis keresztény diákszövetségnek. (A diákszervezetet eredetileg 1850-ben alapították és a Wingolfsbund német ernyőszervezethez tartozott.)

Szakmai karrierje

Az egyetem után, 1998-tól a médiában dolgozott. 1998−2006 között a TV3 riportereként, szerkesztőjeként, valamint a csatorna híradójának műsorvezetőjeként dolgozott, majd 2004-től 2006-ig a TV3 híradójának főszerkesztője volt. 2006-tól 2016-ig az Észt Televízió és a Vikerraadio nevű közszolgálati rádiócsatorna műsorvezetője volt.

2016. március 14-től Észtország legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja, a Postimees főszerkesztő-helyettese lett, majd néhány hónap múlva, 2016. június 14-től a lap főszerkesztőjévé nevezték ki. 2019. január 11-ig dolgozott a Postimeesnél. 2019-től médiatrénerként és tanácsadóként dolgozik.

Politikai tevékenysége

2019 januárjában belépett a 2018 novemberében alakult Észtország 200 (észtül: Eesti 200) liberális politikai pártba. Ennek a pártnak a jelöltjeként indult a 2019-es észtországi parlamenti választáson, a 3. választókerületben (Tallinn Mustamäe és Nõmme kerületei). A választáson 1300 szavazatot kapott, de ezzel nem jutott mandátumhoz.[1] (A választáson a párt 4,4%-os eredményt ért el, nem érte el az 5%-os bejutási küszönöt és nem szerzett egyetlen mandátumot sem.)

A 2021-es észtországi önkormányzati választásokon az Eesti 200 listáján indult Viimsi községben önkormányzati képviselői helyért és a polgármesteri posztért is. A választáson az összes jelölt közül a legtöbb szavazatot kapta, majd a koalíciós megállapodás eredményeként Hussar lett Viimsi község képviselőtestületének elnöke.

2022. október 15-én őt választották meg az Észtország 200 párt elnökévé.

Az Észtország 200 párt elnökeként a 4. sz. többmandátumos választókerületben a pártlista első helyén indult a 2023-as észtországi parlamenti választáson, ahol 3343 szavazatot gyűjtve mandátumot szerzett.[2]

2023. április 10-én, az új országgyűlés alakuló ülésén megválasztották a Riigikogu elnökévé.[3] 2023 novemberében bejelentette lemondását a pártelnöki tisztségéről, hogy az Riigikogu elnökeként végzett munkájára összpontosíthasson.[4]

Magánélete

Nős, felesége 2008-tól Triin Hussar (született Triin Aasa) légiutaskísérő.[5] Három gyermekük van.

Hobbija a kerékpározás.

Jegyzetek

  1. Detailne hääletamistulemus. rk2019.valimised.ee. (Hozzáférés: 2023. március 5.)
  2. Kandidaadid. rk2023.valimised.ee. (Hozzáférés: 2023. március 5.)
  3. ERR: Riigikogu liikmed valisid riigikogu esimeheks Lauri Hussari (észt nyelven). ERR, 2023. április 10. (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
  4. ERR: Lauri Hussar astub Eesti 200 esimehe kohalt tagasi (észt nyelven). ERR, 2023. november 6. (Hozzáférés: 2023. december 31.)
  5. Raadiomees Lauri Hussar abiellus stjuardessiga (észt nyelven). elu.ohtuleht.ee. (Hozzáférés: 2023. március 5.)

Források

  • Postimehe peatoimetaja Lauri Hussar: paberleht jääb!. dea.digar.ee. (Hozzáférés: 2023. március 5.)
  • politika Politikaportál
  • Észtország Észtország-portál