Okada Maszajosi

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Okada Maszajosi
Személyes adatok
Teljes névOkada Maszajosi
Születési dátum1958. május 24. (66 éves)
Születési helyTokió,  Japán
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
1986–2003.I. LigaJátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
1993–2003.FIFA-tagJátékvezető
Sablon • Wikidata • Segítség

Okada Maszajosi (japánul 岡田 正義, Hepburn-átírással Okada Masayoshi, nyugaton Masayoshi Okada; Tokió, 1958. május 24.) japán nemzetközi labdarúgó-játékvezető. A neve igazságosságot jelent, a szurkolók egyszerűen igazságszolgáltatás-nak nevezték.

Pályafutása

Nemzeti játékvezetés

A játékvezetői vizsgát 1977-ben a Tokiói Egyetemen tette le. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói, majd 4. bírói szolgálatot is végzett. 1986-ban lett az I. Liga, majd 1993-ban a J. Liga játékvezetője. 2002-ben az első számú bíró. Hazája Játékvezető Bizottsága a FIFA JB 45 éves korhatára után is aktívan foglalkoztatta. A nemzeti játékvezetéstől 2010-ben vonult vissza. Első ligás mérkőzéseinek száma: 300.

Nemzetközi játékvezetés

A Japán labdarúgó-szövetség (JFA) Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1993-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként , később 4. bíróként segített. A japán nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság sorrendjében a 4. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. A nemzetközi játékvezetéstől 2003-ban a FIFA JB 45. éves korhatárát betöltve vonult vissza.

Labdarúgó-világbajnokság

U20-as labdarúgó-világbajnokság

Katar rendezte a 10., az 1995-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bíróként vette igénybe szolgálatát.

1995-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokság
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1995. április 16. Olimpiai Stadion, Doha csoportmérkőzés (C. csoport) HollandiaHonduras 7 – 1 20 000

---

A világbajnoki döntőkhöz vezető úton az Amerikai Egyesült Államokba a XV., az 1994-es labdarúgó-világbajnokságra, Franciaországba a XVI., az 1998-as labdarúgó-világbajnokságra, valamint Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket az AFC, az OFC és a CAF zónákban vezetett. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 1.

1994-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1993. május 9. Központi Stadion, Bejrút előselejtező (D. csoport) BahreinDél-Korea 0 – 0
1993. május 13. Központi Stadion, Bejrút előselejtező (D. csoport) LibanonBahrein 0 – 0
1993. június 14. Városi Stadion, Csengtu előselejtező (A. csoport) IrakJordánia 4 – 0
1993. június 18. Városi Stadion, Csengtu előselejtező (A. csoport) KínaJemen 1 – 0
1998-as labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1997. június 6. Abbasiyyin Stadion, Damaszkusz előselejtező (2. csoport) SzíriaIrán 0 – 1 33 000
1997. június 52. Creating Bourj Hammoud Stadion, Bejrút előselejtező (7. csoport) LibanonKuvait 1 – 3 2500
1997. szeptember 19. Azadi Stadion, Teherán előselejtező (döntő csoport) IránSzaúd-Arábia 1 – 1 120 000
1997. január 12. Menzah Stadion, Tunisz előselejtező (2. kör; 2. csoport) TunéziaEgyiptom 1 – 0 35 000
1997. június 28. Központi Stadion, [[Auckland]] előselejtező (döntő csoport) Új-ZélandAusztrália 0 – 3 23 000
Világbajnoki mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1998. június 15. Stade Vélodrome, Marseille csoportmérkőzés (G. csoport) AngliaTunézia 2 – 0 545 870
2002-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2001. május 25. Sultan Qaboos Stadion, Maszkat előselejtező (első kör; 1. csoport) Omán–Szíria 2 – 0 25 000
2001. június 20. Regional Stadion, Wellington előselejtező (döntő első mérkőzés) Új-Zéland–Ausztrália 0 – 2 19 500
2001. augusztus 17. Al-Shaab Stadion, Bagdad előselejtező (2. kör; 1. csoport) IrakThaiföld 4 – 0 20 000
2001. szeptember 22. Pakhtakor Markaziy Stadion, Taskent előselejtező (2. kör; 1. csoport) ÜzbegisztánEgyesült Arab Emírségek 0 – 1 42 000
2011. október 13. Qaboos Stadion, Maszkat előselejtező (2. kör; 1. csoport) OmánÜzbegisztán 4 – 2 400

Afrikai nemzetek kupája

Dél-afrikai Köztársaság rendezte a 20., az 1996-os afrikai nemzetek kupája labdarúgó tornát, ahol a CAF JB bíróként foglalkoztatta.

1996-os afrikai nemzetek kupája
Afrikai Nemzetek Kupája mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1996. január 14. EPRFU Stadion, Port Elizabeth csoportmérkőzés (D. csoport) GhánaElefántcsontpart 2 – 0 9000
1996. január 20. Free State Stadion, Bloemfontein csoportmérkőzés (B. csoport) ZambiaBurkina Faso 5 – 1 2000

Ázsia-kupa

Az Arab Emírségek fővárosa, Abu Dabi adott otthont, az 1996-os Ázsia-kupa labdarúgó tornának, ahol az AFC JB játékvezetőként alkalmazta.

1996-os Ázsia-kupa
Ázsia-kupa mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1996. december 5. Ál Maktúm Stadion, Dubaj csoportmérkőzés (B. csoport) Irak–Irán 1 – 2 15 000
1996. december 11. Ál Maktúm Stadion, Dubaj csoportmérkőzés (B. csoport) Szaúd-Arábia–Irán 0 – 3 12 000
1996. december 18. Zájed Sejk Stadion, Abu-Dzabi egyik elődöntő Egyesült Arab EmírségekKuvait 1 – 0 55 000

Copa América

Paraguay rendezte a 39., az 1999-es Copa América labdarúgó tornát, ahol a CONMEBOL JB vendégbíróként vette igénybe szolgálatát.

1999-es Copa América
Copa América mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1999. július 7. Marcel Saupin Stadion, Luque csoportmérkőzés (C. csoport) KolumbiaEcuador 2 – 1

Kirin Kupa

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1994. május 26. Egyetemi Stadion, Kóbe csoportmérkőzés Franciaország–Ausztrália 1 – 0 16 743
1995. május 24. Atlétikai Stadion, Toyama csoportmérkőzés JugoszláviaEcuador 2 – 1 5669
1996. május 23. Városi Stadion, Shimizu csoportmérkőzés JugoszláviaMexikó 0 – 0 8604
1997. június 12. Központi Stadion, Szendai csoportmérkőzés TörökországHorvátország 1 – 1 15 687
2000. június 14. Tosu Stadion, Saga csoportmérkőzés SzlovákiaBolívia 2 – 0 8026
2000. június 28. Nemzetközi Stadion, Tokió csoportmérkőzés Jugoszlávia–Paraguay 0 – 2 21 213

Szakmai sikerek

A Japán Labdarúgó-szövetség három alkalommal jutalmazta a J-League Év Játékvezetője megtisztelő címmel.

Források

  • Okada Maszajosi. World Referee. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • Okada Maszajosi. footballzz.com. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • Okada Maszajosi. footballdatabase.eu. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • Okada Maszajosi. football-lineups.com. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • Okada Maszajosi. scoreshelf.com. [2015. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • Okada Maszajosi. weltfussball.de. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  • labdarúgás Labdarúgásportál
  • Sport Sport-portál