Szántay Csaba

Ez a szócikk a vegyészmérnök feltalálóról szól. Hasonló címmel lásd még: Szántay Csaba (egyértelműsítő lap).
Szántay Csaba
Született1928. január 4.
Salgótarján
Elhunyt2016. január 17. (88 évesen)
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásavegyészmérnök,
feltaláló,
egyetemi tanár,
akadémikus
IskoláiBudapesti Műszaki Egyetem (–1950)
Kitüntetései

  • MTMT
  • MTA
Sablon • Wikidata • Segítség

Szántay Csaba (Salgótarján, 1928. január 4. – 2016. január 17.[1]) Állami és Széchenyi-díjas magyar vegyészmérnök, feltaláló, a természetes szerves anyagok neves kutatója, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Feltalálók Egyesületének alapító elnöke.

Életpályája

1946-ban érettségizett a budapesti Szent Imre Főgimnáziumban. Ugyanebben az évben felvették a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Vegyészmérnöki Karára, ahol 1950-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát.

Diplomájának megszerzése után a BME szerves kémia tanszékének tudományos munkatársa lett, majd 1952 és 1955 között aspiráns volt Beke Dénesnél. 1963-tól tudományos főmunkatársi, 1965-től címzetes docensi beosztásban dolgozott. Eközben 1965 és 1966 között a New York-i Egyetem vendégoktatója. 1967-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, a tanszék vezetésével tizenegy évvel később bízták meg. 1994-ig állt a tanszék élén, majd 1998-ban professor emeritusi címet kapott. 1996 és 1998 között az MTA és a BME közös alkaloidkémiai tanszéki kutatócsoportjának elnöke volt. Oktatói állása mellett 1976-tól az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet osztályvezetőjévé nevezték ki.

1956-ban védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1965-ben akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottságának tagja lett, majd 1970-ben megválasztották a köztestület levelező, 1982-ben pedig rendes tagjává. 1970 és 1976 között a Kémiai Tudományok Osztálya elnökhelyettese. 1998-ban a Támogatott Kutatóhelyek Tanácsának lett tagja. Később az MTA Jelölőbizottságának elnökévé is megválasztották.

A japán Heterocycles, az amerikai Medicinal Research Review és a svájci Natural Product Letters című szakfolyóiratok szerkesztőbizottságaiban is dolgozott. A Magyar Feltalálók Egyesülete elnökévé választotta 1989-es megalakulásakor.

Munkássága

Kutatási területe a természetes szerves anyagok szintézise. Országos ismertségre a Cavinton nevű gyógyszer ipari szintézisének kidolgozása után tett szert.

A természetes szerves anyagokon belül az alkaloidok, a prosztanoidok, a feromonok, a juvenil hormonok és a terpenoidok kérdéskörével foglalkozott. Gyógyszerkémiai kutatásai során a Cavinton mellett a Vinkamin és az Emetin nevű gyógyszerek ipari szintézisét sikerült kidolgoznia. Emellett fontos eredményeket ért el a morfin és a prosttanoidok teljes szintézisének területén.

A dél-amerikai béka bőréből izolált epibalidin enantioszelektív szintézisét, azaz amikor az egyik egymással fedésbe nem hozható tükörképi térszerkezetű molekulapár (enantiomer) túlsúlyban keletkezik a reakció során. Az epibalidin a morfinnál ötszázszor hatékonyabb alkaloida, ezt a gyógyszeriparban hasznosítják.

Több mint háromszázhatvan tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője. Kétszázötven szabadalmat jegyeztetett be.

Családja

Nős, házasságából egy fiúgyermek, ifj. Szántay Csaba (1958), Akadémiai-díjas vegyész, az MTA doktora született.

Díjai, elismerései

Főbb publikációi

  • Elméleti szerves kémia (1970, 1996)
  • Alkalkoidok szintézise (1971)
  • Prosztaglandinok szintézise (Novák Lajossal, 1978, angolul is megjelent)
  • Természetes szerves anyagok szintézise (1984)
  • Epibatidine (társszerző, 1995)
  • Sythetic Studies in Alkaloid Chemistry (1997)

Jegyzetek

  1. Elhunyt Szántay Csaba

Források

  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1200–1201. o.
  • MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 1037. old., ISSN 1787-288X
  • Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
  • Önéletrajz a Magyar Feltalálók Egyesülete honlapján
  • Molekulák nagy varázslója – a Cavinton sztory 2009.11.04-i cikk a gondoskodo.hu honlapon.
Nemzetközi katalógusok
  • kémia Kémiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap